Nincs már több pezsgő…kialudt a fénysugár
Az Újhold sötét „blue” meséje: A NYOLC FENYŐ
Nincs minden nap Karácsony, az Újév fényei is kialszanak, a sötétben minden feketének látszik. Téli álomra hív az Idő: egyszer mindennek vége szakad. Letelt. Elég. Elhasználódik. Elmúlik. Elveszik. Nem látszik. Nincs. Sötét. Tudd, hogy ez így szokott lenni. Ez így természetes. Sírhatsz is egy kicsit… Nem kell a látszat-világ. Szakadj magadba, hagyd máskorra a sminket, és a vidám zenét. Vigasztalhatod magad, hogy „Az aranyat is a sárból szokták kikaparni.”, meg „Hajnal előtt van a legsötétebb.”, meg hogy „Nem bánom, kiállom.” Vagy egyszerűen ne beszélj, élj belül. Aludj, pihenj egy nagyot. Időnként mélység és sötét kell ahhoz, hogy visszavegyünk a pörgésből, és így a reménynek és a megfrissülésnek idő maradhasson. Az újrakezdésnek is megvan a maga „kihordási” ideje, mint egy anyaméhben szendergő kisbabának. Így kezdődhet új karma-kör: csendben és sötétben születik, titokban nő, pihen és készül, mikor jön a fényes, külső, nagy idő.
Milyen bölcs a természet, és az égi tükrünk, az öreg Hold. Amikor vége a napfénynek, sőt a kerek hónap idejének, beköszönt a sötét, csendes pihenő. Jólesik lezárni, elköszönni, temetni, elmenni. Pihenjél. Magány-érzetet is tapasztalhatsz, és ez így jó. Emlékeztet ez az érzés arra, hogy minden nagy dologra egyedül vagy a világban, és ahogy egyedül születtél és egyedül halsz meg, a nagy tetteidet is neked kell eldöntened és megtenned. Szakadj vissza magadba, ülj meg csendben, és kőről kőre majd – később – újra felépíted magad. Később gondolkodj majd (most csak fáraszt), mit hoz az élet, lesz-e pénz meg karrier?, de ne, ne ma számítgass. Ne félj a holnaptól, még ha ma azt nem is látod, de nézd a világot és az eget, a fákat. Miért is félnél? Most sötét minden, de TUDOD, hogy eljön majd a virradat, később a meg tavasz. Miért is kételkednél? Hiszen TUDOD, hogy ez mindig így szokott lenni. Bízzál. Az élet körbe-körbe jár. Belül TUDOD, hogy ez így volt és így lesz, amíg a világ világ.
Áldott éjjeleket és fényes nappalokat kívánok szeretettel, a Hold fénye kísérjen! Szeretettel: ImolaiJudit
A N Y O L C F E N Y Ő
Ballada
Város szélén él három fa,
Nyolcan voltak, de csonkák ma.
Csodákat várt ez a család:
Csillagszórót és Jézuskát.
Fűrész hozta keresztjüket,
Ágon hordták az ünnepet.
„Fáj még?” - kérdi az öreg csont.
„Nem.” – didergi a zúzott hont.
Körben állnak Újhold alatt,
Út peremén, hol film szakadt.
Cseppkő-karral kapaszkodnak:
A törzs, a rönk és a másnap.
Fenyőmagot rejt a mély jég
Ki jövőben hajt csemetét.
Álmodik: majd fényben ébred!,
Gyermeknek hoz gyertyás reggelt.
„Ne félj!” – súgja hajlott anyja,
Jégcsap-könnyel betakarja,
A Születést ő így óvja:
Szeretettel hitét tartja.
„Múltad lesz az alvó erdő,
S zöld ágat bont majd a jövő…”
Így mond mesét az ősz anyó.
Örök reményt takar a hó.
(Vers, Akvarell: ImolaiJudit)