Nincs már több pezsgő…kialudt a fénysugár

Az Újhold sötét „blue” meséje: A NYOLC FENYŐ

Nincs minden nap Karácsony, az Újév fényei is kialszanak, a sötétben minden feketének látszik. Téli álomra hív az Idő: egyszer mindennek vége szakad. Letelt. Elég. Elhasználódik. Elmúlik. Elveszik. Nem látszik. Nincs. Sötét. Tudd, hogy ez így szokott lenni. Ez így természetes. Sírhatsz is egy kicsit… Nem kell a látszat-világ. Szakadj magadba, hagyd máskorra a sminket, és a vidám zenét. Vigasztalhatod magad, hogy „Az aranyat is a sárból szokták kikaparni.”, meg „Hajnal előtt van a legsötétebb.”, meg hogy „Nem bánom, kiállom.” Vagy egyszerűen ne beszélj, élj belül. Aludj, pihenj egy nagyot. Időnként mélység és sötét kell ahhoz, hogy visszavegyünk a pörgésből, és így a reménynek és a megfrissülésnek idő maradhasson. Az újrakezdésnek is megvan a maga „kihordási” ideje, mint egy anyaméhben szendergő kisbabának. Így kezdődhet új karma-kör: csendben és sötétben születik, titokban nő, pihen és készül, mikor jön a fényes, külső, nagy idő.

Milyen bölcs a természet, és az égi tükrünk, az öreg Hold. Amikor vége a napfénynek, sőt a kerek hónap idejének, beköszönt a sötét, csendes pihenő. Jólesik lezárni, elköszönni, temetni, elmenni. Pihenjél. Magány-érzetet is tapasztalhatsz, és ez így jó. Emlékeztet ez az érzés arra, hogy minden nagy dologra egyedül vagy a világban, és ahogy egyedül születtél és egyedül halsz meg, a nagy tetteidet is neked kell eldöntened és megtenned. Szakadj vissza magadba, ülj meg csendben, és kőről kőre majd – később – újra felépíted magad. Később gondolkodj majd (most csak fáraszt), mit hoz az élet, lesz-e pénz meg karrier?, de ne, ne ma számítgass. Ne félj a holnaptól, még ha ma azt nem is látod, de nézd a világot és az eget, a fákat. Miért is félnél? Most sötét minden, de TUDOD, hogy eljön majd a virradat, később a meg tavasz. Miért is kételkednél? Hiszen TUDOD, hogy ez mindig így szokott lenni. Bízzál. Az élet körbe-körbe jár. Belül TUDOD, hogy ez így volt és így lesz, amíg a világ világ.

Áldott éjjeleket és fényes nappalokat kívánok szeretettel, a Hold fénye kísérjen! Szeretettel: ImolaiJudit 

A  N Y O L C   F E N Y Ő

                          Ballada

Város szélén él három fa,

Nyolcan voltak, de csonkák ma.

Csodákat várt ez a család:

Csillagszórót és Jézuskát.

Fűrész hozta keresztjüket,

Ágon hordták az ünnepet.

„Fáj még?” - kérdi az öreg csont.

„Nem.” – didergi a zúzott hont.

Körben állnak Újhold alatt,

Út peremén, hol film szakadt.

Cseppkő-karral kapaszkodnak:

A törzs, a rönk és a másnap.

Fenyőmagot rejt a mély jég

Ki jövőben hajt csemetét.

Álmodik: majd fényben ébred!,

Gyermeknek hoz gyertyás reggelt.

„Ne félj!” – súgja hajlott anyja,

Jégcsap-könnyel betakarja,

A Születést ő így óvja:

Szeretettel hitét tartja.

„Múltad lesz az alvó erdő,

S zöld ágat bont majd a jövő…”

Így mond mesét az ősz anyó.

Örök reményt takar a hó.

                          (Vers, Akvarell: ImolaiJudit)