Tavaszhoroszkóp 2020. @ImolaiJudit

Időpontok és módszerek az ésszerű karantén-időtervezéshez

VÁLTOZNI KELL! A Tavaszkezdés - idén más. KOS HAVI ANALÓGIÁK

A Hold éve kezdődik el 2020-ban, és én nagyon szerettem volna egy szép horoszkópot írni. De a sorsunk jó része előre írva van: most próbára tétetik az ember, és tényleg és mélyen változni kell. Igazán március vége után, áprilistól a Kos havával kezdődik el az asztrológiai év, a zodiákus új kört kezd, a földön pedig újraszületik a természet. Lendületesen indul az esztendő, és számos újdonságot hoz ez a hónap. A márciusi kikelet hava után az ÁPRILIS, vagy régiesen Szent György hava, Tavaszhó, a Szelek hava mindent megfrissít, tehát jobb elfogadni: minden változik. A Kezdeményező KOS jegy (tűz elem, a Mars a bolygója) nyílt és egyenes, határozott, erős, törekszik a vezető szerepre és szereti az életet, a vidám társaságot – talán időnként hirtelen, de javára legyen mondva, őszinte ember.

Most 2020. tavaszán abszolút máshogy indul az új kör, mint ahogy azt az ember szeretné… Sajnos számos ok miatt (emberi túlfogyasztások, rohanó életmód, szennyezés, higiéniai kultúra hiánya, fegyelmezetlen viselkedés, tömeg-életmód) a 2020-as évben világjárvány söpör végig a földön.  -  Írom is részletesen, mit rejtenek a szimbólumok:

tavasz2020imolaijudit.JPEG

Tavasz horoszkóp, 2020. március 20. 4:49 (Bp).

Kos Nap, Bika Uránusz Bika Vénusz, Bak Mars, Bak Jupiter, Bak Plutó, Bak Szaturnusz, Vízöntő Hold, Halak Merkur, Halak Neptunusz. Ascendens: Vízöntő. Hold évében, Hold: 12. házban! Az emberek visszahúzódnak, elvonulnak, szoronganak. Meg kell élni a VISSZAHÚZÓDÁS fényes és árnyas oldalait. Most vissza kell húzódni, de lehet művelődni, meditálni, szemlélődni, imádkozni, vizuális kreatív tudatalatti foglalkozásokat végezni.

bannerback2020tavaszo.jpg

Kos Újhold 2020.márc.24. 10:28 (Bp)

Kos Nap, Kos Hold, Bika Uránusz, Bika Vénusz, Bak Jupiter, Bak Plutó, Bak Mars, Vízöntő Szaturnusz, Halak Merkur, Halak Neptunusz. Ascendens: Rák. Hold évében, Újhold Hold a Kosban: 10. ház!. Az egyéni szabadság és a kollektív kötődés civilizációi diszharmóniában vannak, nehéz az egyéni szabadságvágyat alárendelni a kollektív alázatnak és felelősségnek. Most össze kell tartani.

bannerbacko2020marciusthuh.jpg

Ez hosszú lesz. Végtelennek fogjuk érezni, és mindent átváltoztat.     

2020-ban a Hold évében egy hosszú ideig kitartó hideg időjárás indítja az évet. Januárban pontosan 12-én együtt állt a Szaturnusz és a Plutó, az egész világot megváltoztató gazdasági nyomás indítja az időt. Mikor voltak hasonló idők?  A nyolcvanas évek – Magyarország egy vidám szocialista barakk, Reagan elnök és Gorbacsov közelíti a két civilizációt, elérhetők a gyógyszeres fogamzásgátló eszközök, az emberek elkezdenek utazgatni, megszületnek az első nagy egyetemista gólyatáborok, viszont megismerünk egy új és félelmetes betegséget is. Jön az AIDS: láthatatlan és halálos. Szabadság és a védekezés méri össze magát.

2020-ban a Szaturnusz és Plutó fényszög még kétszer ismétlődik meg az év során, háromszor találkozik a két nagy próbatevő. Ez a három idő kijelöli azt az időzítési lehetőséget: mikorra számíthatunk nehezebb hangulatra és történésekre?

2020.január 12

2020.április 4.

2020.november 12.

Amennyiben a tanulságot hamarabb megérti az ember, úgy az erőpróbák kevésbé lesznek nehéz embertpróbáló nyomásúak – de addig ismétlődnek, amíg a változás valódi eléréséhez szükséges.

Amikor a történelemben ez a két bolygó kapcsolatba lépett, mindig erős tömegeket megváltoztató nehézséggel szembesültek az emberek. 1347-1352: pestisjárvány 1918: spanyolnátha. 2020-ban a  Covid19 egy nagyon erős virulens vírus, soká képes tartani magát. Az időpontokon kívül fontos tényező (figyelnivaló) az emberek viselkedése! Nostredamus szerint az ember változtatathat a sorsán. Vajon a vírus tanítását megértik-e az emberek? Olaszországi példa szerint nem – ha bezár a Velencei Karnevál, elmennek egy síparadicsomba. Magyarországi példa szerint nem – ha bezárnak a mulatóhelyek, akkor na bumm, elmennek a Balatoni nyaralójukba. A koronavírus a kapcsolatokról szól, a tüdőre való támadás az érintkezéseink minőségét szeretné minőségében javítani. Ha nem tanuljuk meg a fegyelmezettséget, akkor még két hullámban visszatérhet a járvány és apokaliptikus helyzeteket hozhat. Maradjatok otthon! Tisztaság, visszahúzódás és az emberi értékek tisztelete a feladat.

Mit tehetünk a házi karantén idején? Mi a spirituális célja most a visszahúzódásnak? 

Kerüljünk vissza a természetes normákhoz, amik egyébként is normális alap hozzáállás lenne. Kézmosás. Koszos kézzel nem eszünk a metrón útközben.  Betartjuk az alap higiéniát, nem fogdossuk az árut a boltban. A szeparáció abban segít, hogy az ember megvédje saját magát önmagával szemben.

Lehetőségeink: Ismerjük fel az alap értékeket, otthon, családi kapcsolatok, összetartás. Otthon lévén, csinálhatjuk a teendőket a régebbről megmaradt feladatok pótlásával, az elromlások javításával. Lehet olvasni, tanulni, varrni, kézimunkázni, munkaigényes de finom süteményeket készíteni. Visszatalálhatunk a lármás időtöltésekből a bensőséges kapcsolatokhoz, elsősorban önmagunkhoz.

Lehetőséget hoz a karantén arra is, hogy az emberek az oktatásban és az egészségügyben az aktualitás szemszögéből felfedezzék az értékeket. Érték a gyerekek oktatása, és az egészséges élet. Mivel kulcsfontosságú szerepben van a Jupiter, tudnunk kell: a lehetőségek gyarapodást is rejthetnek és fejlődhetünk! Ehhez hit kell. Ezt a hitet mutatják azok az emberek, akiknek a jövedelmi elismerése alacsony, mégis helytállnak, tanárként és egészségügyi dolgozóként teszik a dolgukat. A tanárok jelenleg saját eszközeikkel és kreativitásukkal hoznak létre új megoldásokat. Az egészségügyben dolgozók a saját életüket a saját ruhájukat viszik frontvonalba, és dolgoznak. Tisztelet a hétköznapok hőseinek, működik az élet.

Teendők, hétköznapi szinten. Anyagi világ, pénz, háztartás, életvezetés.

Vissza kell fogni a túlfogyasztást. Recesszió lesz, amelyből több év alatt lábal ki a világ. Anyagi gazdasági válság lesz. Most nem szabad luxus cikkekbe beruházni. Megtanuljuk a költségek csökkentését, a belföldi nyaralást, a beosztó háztartásvezetést. Minden értelmetlen és felesleges előfizetést lemondunk. Törekszünk az alap rezsink csökkentésére. Visszafogjuk az ökológiai lábnyomunk nagyságát, kevésbé terheljük a földet.

Lehetőségünk van arra, hogy felismerjük a velünk egy családban és kis közösségben élőket. Megismerjük egymást.

Igyekezzünk a technikát is arra használni, amire való. Most azt figyeltem meg, hogy digitális home-office-ra váltottunk,de az emberek nagy része itt is szemetel. A tévé és internet szolgáltatók most még bírják kapacitással, de máris csökkentették a filmek és felvételek minőségét. Igyekezzünk az értékeket megélni, lassítsunk. A digitális oktatás nem az, hogy lefotózzuk a füzetbe írt kézírást és nagy csatolmányokat küldünk amellyel egy hét alatt betelik a tanár magán postafiókja. Valódi változásokra van szükség, az összefogó emberek ezt megmutatják. Szervezetten és az egész emberiség szintjén van szükség arra, hgy a valóban szükséges és értékes változások megtörténjenek.

GYAKORLATOK

KOS ÚJHOLDNÁL feladat:

Írj kívánság listát. Mit szeretnél, hogyan szeretnél élni, ha újrakezdenéd az életed – milyen az? Alkoss képeket erről és írd le.

A Tavaszi Újhold horoszkópban a Kos Nap és Hold jelenti sötétből a fény megszületését, tűz szimbólum erősíti a Kos analógiákat, ez a megszületés. Friss élet. Tavasz. Napfény.

Az idő varázslatosan jelenik meg: amikor „idő” van, azt a természet „tudja”. Elrendeltetés. „A fű nő magától”. Magról kelt fa példája, mi az ami megmarad? Az élet csírázik. Láthatatlanul is minden mozog, az ember és a természet egyszerűen érzi.

DE! A megszületés misztáriumának árnyoldalai is vannak! Küzdelmek, élet-halál, szorongás az ismeretlentől, home alone, sikerül-e?! Ennek a szorongásnak a megszületés idejéről természetes indokai vannak: a szorongás, emléknyomok a táplálékhiányról (az anyaméhből kibújás, „kinövi” a helyet a baba, a megszületés indikációja), emléknyomok a levegőhiányról (fulladás, pánik). Ez az első tréningünk a megküzdésre. Mindent ennek a mintájára csinálunk később.

A Kos = a „fej” analógia. Fejjel fordul be a baba a szülőcsatornába. Szép magyar mondásunk: „Fejébe veszi az ember a dolgot amit akar”. Ez a Tűz = az isteni lényünk. Maga a Teremtés.

Mágia fogalma: értelem + cselekvés, intelligencia és energia összeadásából születik egy új dolog. Valami más.  Összeszedjük a gondolatainkat és teszünk a célunkért. Megszületik a fejemben a gondolat.

ÚJ fogalma: Minden, amit nem ismerünk. Minden, amit még nem tapasztaltunk meg. Minden új dolog létrejötte igényli a komfortzóna elhagyását. Önként nem szánja rá a fejét az ember. Muszájból pedig kreatív lesz!

A 2020. március 24. idő csillagainak analógiái:

Kos Nap és Hold = ÚJ. Rák Asc= otthon, haza. A Bakban Jupiter Plutó Mars: az anyag nehéz és szűkös. Vízöntő Szaturnusz = tér kell, szabadság, emberi kollektív együttműködés.

Kos = ÚJ. Bak = A régi rendszerek. Vízöntő: levegő kell!

Halak Merkur és Neptunusz: tüdő és járvány.

ÚJ utakat kell találni, miközben a régi határokat átértékeljük és megtartjuk az értéket, eltávolítjuk a vásottat. Ilyen természeti kép példa: a Fa kezelés példája, a rossz kéreg alatt az áttelelő férgek, kaparni kell az egészségesig, gyógyítani, kezelni, felületet lezárni.

Önismereti életvezetési gyakorlat (önállóan meditációban végezhető)

Kérdések, melyekkel a saját életedet átvizsgálhatod, és őszintén felelj, és vond le a tanlságot:

-Kérdés: Milyen határokat kell tartanom? A NEM mondást megtanulnom?

-Kérdés: Mit kell a régiből életben tartanom? Milyen kereteket tiszteljek?

-Kérdés: Milyen ÚJ fejlődésre van szükségem? Mit hozzak létre? Spontán és kreatív alkotások?

(Példa: Oktatás. Az anyag régi, a módszernek frissülni kell. ->Használható dolgok kellenek.

(Példa: Egészségügy. A tapasztalat régi, de a tudatosságnak és a kollektív együttműködésnek is fejlődnie kell. ->Éltető dolgok kellenek.)

T E R E M T S !  

MIT TEHETSZ? GYAKORLATOK: A tudatalattival dolgozunk!!!

A tudatalatti világa csodálatos. Sokkal hatékonyabb, mint a „megmondás”. A tudatalattival végezhető önállóan gyakorolható három technikával ajánlom: kerülj közelebb az Új Élet kezdésed teremtéséhez.

I.Meseírás. Fehér papír (új füzet) gyakorlat. Képzelj el egy életének kíhívására induló hőst, adj neki keresztnevet (ne a sajátodat, hanem valamilyen képzeletbelit). Mit szeretne a hős? Pozitív dogokra vágyik. Írj egy vágy listát. Írj egy történetet. A hős sorolja fel a vágyait. Mit akar? Miért indul, hogy megpróbálja a világot? Elindul megpróbálni a világot. Írj. Írj. Írj.

II.Másról van szó. Szerepcsere gyakorlat, kívülről nézés. Erősség erőforrások összegyűjtése. Kérdezd meg ismerőseidet, egy neked jót akaró barátot, milyen jó dolog jut eszükbe rólad. Milyen vagy, mid van, mit becsül. (Ha dramatista gyakorlatod van, ez két székes monodráma is lehet. Egy széken ülve megfogalmazod a  kérdésedet: milyen erősségem van? Átülsz a másik székbe, más vagy, felelsz: „X”(keresztneved, ő …ilyen…olyan…Jó….miben kiváló…)

III.Meditáció. Relaxálás, erőgyűjtés. A tudatalatti biztosan tudja mi a jó a lelkednek. Meditálj. Levegővétel. Elképzelt szimbólumok: Erdő, hegy, elfolyó víz. Képzeld el magad egy kis erdei házban. Kerítést építesz, amin nem hatol át a rossz. Belül maradsz, látod a házat. A te házad. És végignézel azon: mennyi mindened van. Levegővétel. Szabad vagy. Minden levegővétellel erősödik a tüdőd, minden kilégzéssel kiáramlik a stressz. Levegővétel. Szabad vagy. Korlátaid vannak, melyeket magad védelmére építesz. Belül tiszta. Nyugodt. Védett. Szabadon veszed a levegőt. Belül erős vagy.

MARADJATOK OTTHON: Ha tudsz és munkád megengedi, csendesedj el és maradj otthon. Kívánok mindnyájatoknak jó egészséget, és ha lehet, a visszahúzódó időkből származó jó hozadékokat, kellemes kapcsolati élményeket. Hiszem és remélem, hogy ebből az időszakból még sok jó dolog is születik majd, amire később máshogy gondolunk.
Vigyázzatok magatokra. Találkozunk újra, amikor lehet! 

Ragyogjanak Rátok a csillagok:
Imolai Judit
Telefon: +36209462293

Skype elérhetőség: szerencse.csillag

Video csatornám: www.youtube.com/c/ImolaiJudit

 ***

Maradj otthon! és olvass sokat, nézz video adásokat.

VIDEO (egyórás élő adás felvétele): Tavaszhoroszkóp 2020. https://youtu.be/ev7Kv7HOs-0

Az élő adásnak a témája a tavaszkezdés, a Nap a Kos zodiákusban és a márciusi Kos Újhold 24-én. A legnagyobb kérdés, mennyire vagyunk érintettek a világjárványban és hogyan éljünk. A tavaszkezdő horoszkópokat elemzem részletesen asztrológus szemmel. A márciusi asztrológiai újéven kívül pár gondolat a Szaturnusz-Plutó nyomásáról, az egész világot átalakító transzformációkról.

VIDEO (egyórás élő adás felvétele): Új Hold, Új Idők. https://youtu.be/qqIzJBGkOMs

Az élő adásnak a témája a Kos Újhold, a Kos zodiákusban idén a márciusi Újhold 24-én. Milyen szimbólum a természetben a megszületés? Saját életünkben hogyan működhet a megfogadás és a megcselekvés? Hogyan kívánj jól? Mit lehet újítani? Mit teremthetünk magunknak és a világnak? Otthon végezhető kívánság és teremtés gyakorlatot is ajánlok.

Ragyogjanak Rátok a csillagok:
Imolai Judit
Telefonom: +36209462293

Skype elérhetőségem: szerencse.csillag

Video csatornám: www.youtube.com/c/ImolaiJudit

holdnaptarkepes.JPEG