Pénzügyi horoszkóp 2017. A ragyogás éve. ©ImolaiJudit

Anyagilag szerencsés lehetőségek várnak!

2017-ben a ragyogás, a hatalom kimutatása, az érvényesülés lesz az emberek célja.

Minden szemlélet és döntésünk kérdése lesz, szerencse fel! A bolygók a 2016-évihez hasonlítva nem hoznak jelentős javulást a megnövekedett vágyakhoz képest…De változnak a törvények, a keretek. Nem minden arany, ami annak látszik. Fontos szemléletbeli feladat lesz a nagyzolásnak való ellenállás és a kevélység („mert megérdemlem”) leküzdése.

2017-ben a legfontosabb feladat az lesz, hogy ne költekezzünk túl. A háztartásban és vállalkozásban igen óvatosan fel kell mérni a költési lehetőségeket. minden hónapra legyen keres a „váratlan” költségekre!

Látványos nagy beruházásokat láthatunk majd az országban, amelyeknek a végszámlája a következő esztendőre húzódhat. Vállalkozóként figyelmesen kell követni a változó pénzügyi szabályozásokat!, újra kell írni a képleteket, és ellenőrzések (büntetések) is karcsúsíthatják a kasszát. Megnőhet az ellentét a különböző érdekkörök között (tulajdonos/alkalmazott, tehetősek/leszakadók), év elején és tavasszal egyeztetések, szándék megnyilvánítások várhatók.

001_2017ujevo_1.jpg

JELLEMBELI FEJLŐDNIVALÓK:

a lustaság, a kapzsiság és a kevélység kísértései. Számos példát láthatunk majd a társadalomban e főbűnökre…A megoldás a szorgalom, a jócselekedetek, és az önzetlenség gyakorlása; a diplomácia és harmónia kifejezése.

A 2017. a pénzügyi gyarapodás éve. A  Tv2 Mokka műsorban beszéltem a 2017. anyagi lehetőségeiről, a video visszanézhető itt:

Pénzügyi szempontból szerencsés évünk lehet. A Tv2 Fem3 műsorban beszéltem arról, 2017-ben mit tehetünk, hogy pénzügyileg jobban érvényesüljünk, nézhető itt:

Zodiákus jegyek és anyagi lehetőségeik 2017-ben:

Elszaladhat a ló a tűz jegyekkel - Kos, Oroszlán, Nyilas -, akik nagyon ügyeljenek a reális tervekre, készítsenek üzleti tervet. A szorgalmas jegyeket - Szűz, Bak - nem fogja meglepetés érni, beérő munkájuk gyümölcseinek örülhetnek, a hasznuk megszámolható. A kardinális jegyek - Kos, Rák, Mérleg, Bak - számíthatnak előnyös megállapodásokra, kellemes anyagi kilátásoknak és kényelemnek néznek elébe. A Bika és a Skorpió jól bánnak a pénzzel, hosszútávú anyagi terveket készítsenek, alapozzanak előre tíz-húsz évre, fektessenek be. A Kos és a Mérleg előnyös, jól működő szerződéseket köthet az év elején. Az Ikrek és a Vízöntő munkahelyi pozíciókban ügyesen helyezkedhet, és ez jól hoz a konyhájukra. A Rák és a Halak családi és otthoni változásokra számíthatnak amelyek pénzigényesek, de örömteli hangulatban viselik a kiadásokat.

05_symbolonpenzo.jpg

2017-BEN A MÁRCIUS ÉS AZ ÁPRILIS NEHÉZ LESZ. Kulcsszavak és dátumok -

Időszakok, amelyek anyagilag nehezebbek 2017-ben:

Retr.Jupiter: febr.6. – június 9. - elmaradó jövedelmek, elhúzódó szerződések

Retr. Szaturnusz: ápr.6. – aug.25. - erőtlenség, gyengeség, anyagi ügyek mélyülő válsága

Mars a Bikában: márc.11. – ápr.21. – túlzott ragaszkodás az anyaghoz és az álláspontokhoz

Mars a Mérlegben: okt. 23. – dec. 9. – hárítások, hibáztatás, bizonytalanság, konfliktusok

Vénusz a Kosban: febr.8. – jún.6. – konfliktusok erősödése, agresszív vélemények, szakítások

Vénusz a Skorpióban: nov.8. – dec.1. elégedetlenség, sérelmek felvetése, hiányérzetek

Viszonylagosan jó bolygóállások: - nehéz hatások hiánya, pihenőidő, harmónia -

  1. január 29. – febr. 3.; 2017. szept. második hetétől október harmadik hetéig.

Befektetésekre alkalmas, kellemes időszakok:

MINDIG Növekedő Hold ciklusban Újholdtól Teliholdig.

ImolaiJudit_FbLive_04 (2017. február 2.) Keress jobban növő Holddal! (1 órás film)

A gyarapodás pszichológiája, hogyan gazdálkodnak a zodiákusok, bevételszerzési és takarékoskodási receptek. Holdnaptár használat:

Tárgyalásoknál fokozott figyelmet igénylő időszakok hibalehetőségek miatt:

Retr. Bak Merkur Január 8-ig

Halak Merkur febr. 26. – márc. 13.

Retr. Bika Merkur ápr. 10. – máj. 3.

Retr. Szűz Merkur aug. 13. – szept. 4.

Kifejezetten jó időszak logikus, racionális tennivalókhoz, tárgyalásokhoz, szerződésekhez:

Szűz Merkur, direkt Júl. 26. – aug. 12.

Szűz és Mérleg Szept. 5. – okt. 17.

A ZODIÁKUS JEGYEI – vadásznak vagy gyűjtögetnek?

©ImolaiJudit www.astrologia.hu

 2017_01_penz_tuz.jpg

2017_02_penz_fold.jpg

2017_03_penz_lev.jpg

2017_04_penz_viz.jpg

A pénzügyi gyarapodás 15 titka: ©ImolaiJudit www.astrologia.hu

  1. A pénzügyeket tudatosan kell alakítani (és nem elszenvedni), cselekedni kell.
  2. Mindig a nyerésre kell összpontosítani (és nem a veszteségre), pozitív szemlélet szükséges.
  3. A jómódúság egy tudatos elkötelezett döntés (és nem homályos távlati vágy), tervek és feladatok eredménye.
  4. Távlati célokban kell gondolkozni (és nem kicsiben), időtervben fel lehet építeni az eredményt.
  5. Mindig az optimista lehetőséget kutassuk (és ne az akadályt lássuk).
  6. A pozitív eredményt el kell ismerni és szabad másolni (nem kell bűntudattal nézni, kritizálni).
  7. Keresni kell a jó közösségeket és eredményes embereket (a lehúzó negatívoktól távolodjunk el).
  8. Saját kézben kell tartani a dolgokat, vezetni az ügyeket, felvállalva a felelősséget (ne sodródjunk).
  9. Tanulni kell, fel kell fedezni új dolgokat, fogadjuk el a változásokat (és ne legyünk merevek).
  10. A vállalkozó szellem eredményt, új értéket teremt (az alkalmazotti munka időbér-jövedelmet nyújt).
  11. A gazdagodás útja párhuzamos megoldásokat is megenged (nem kell választani, lemondani).
  12. A vagyon egy döntés, egy státusz, egy életmód, egy stílus, egy szemlélet (a fix fizetés korlát).
  13. A jómódú vállalkozók a pénzüket dolgoztatják (az alkalmazottak időbérben kenyérért dolgoznak).
  14. A pénzkezelés megtanulható (az örökség és pénz hiánya nem magyarázat semmire).
  15. A pénzkezelés tanulása erősíti a pszichológiai védettséget, biztonságérzetet (hogy a félelmek ne korlátozzanak).

 

EGYÉNI KONZULTÁCIÓ

ANYAGI ügyekben és PÉNZÜGYI tervezéskor mindig SZEMÉLYES tervezésre van szükség és senki (sem asztrológus, sem könyvelő, sem ügyvéd) veheti át a személyes döntések illetve munka feladatát. Egyéni, személyes elemzéshez és döntési lehetőségek modellezéséhez lehet segítséget kérni konzultáció formájában, ahol számba vesszük az adottságokat, megkeressük a lehetőségeket, tanácsadással segítjük az előnyös lehetőségek megragadását. Bejelentkezéshez telefonszám: (+36)209462293, vagy link: http://imolaijudit.com/Konzultáció/BusinessCoaching

Gyarapodásban gazdag esztendőt kívánok!

Szeretettel: Imolai Judit Asztrológus, Life-Coach www.astrologia.hu

***********************************************************************************************************************

IMPRESSZUM: Jelen írás ©ImolaiJudit www.astrologia.hu  szellemi terméke, átvétel részben vagy egészben forrásmegjelöléssel és az író hozzájárulásával lehetséges. Megosztások korlátlanul terjeszthetők.