Érzelmek és Értelem - PSZICHOASZTROLÓGIA

Imolai Judit

Őszi tranzitok 2018. - Jelképek és időszakok, melyekről tudnod kell

BOLDOG KAPCSOLATAID VANNAK? Neeem?!

Vigyázz. Most fényt kap minden, ami a Partnerségről szól…

ŐSZI HOROSZKÓP 2018: Kalendárium ©ImolaiJudit - Holdnaptár 

horoszitranzitok.jpg

Jelképek és időminőségek:

A báli szezon nyílik meg a Mérleg havával, és szép rendezvények, kapcsolati programok várnak. Gyönyörű színeket ölt a táj, és varázslatos illat lengi körül a hölgyeket. OKTÓBER más néven Mindszent hava, Őszhó, Magvető hava. A Művészlelkű MÉRLEG jegy (levegő elem, a Vénusz a bolygója) kellemes, kapcsolatközpontú ember, kiváló diplomata és nagyon jó arányérzékkel rendelkezik, folyamatosan törekszik a megértésre és a kiegyensúlyozottságra.

A Mérleg havában 2018-ban számíthatunk arra, hogy kapcsolati ügyeinkben és örömeinkben a Skorpió jegyben haladó Vénusz hoz hiányérzetet, szeretetvágyat. Úgy érezhetjük, hogy az élet hasonlatos arra a harmonikus táncra, amikor a nőnek csak ugyanazt kell tenni, mint a férfinak – viszont nehezítésképpen hátrafelé és tűsarokban. Megkérdőjeleződnek az arányok, ki mit tesz a kapcsolatba, a viszonylagos érzés: kevés. Üzleti témákban és hitel ügyletekben is érdemes újratárgyalni a feltételeket, felelősségeket és hozadékokat. - Csillagképek - (az ábra után az elemzés folytatódik!):

hor2018ivq.jpg

ASZTROLÓGUS SZEMMEL, Horoszkóp az ősz kezdetére:

Talán csak szakmai szemmel lehet örülni azoknak a feszültségeknek, amelyeket most az őszi körülmények hoznak. Azt látom, hogy jobban tanulnak az emberek, ha a szükség miatt muszáj. Hiszen kinek jutna eszébe diétázni, ha lakmározhat?!, nyilván akkor kezd az ember terápiára járni, ha a lelket búbánat nyúzza. A radix (születési képlet) alapján kimutatható fejlődnivalók akkor kapnak motivációt a megdolgozásra, amikor a tranzitok (áthaladó bolygók) „rosszul” állnak, és úgy mondjuk, „eseményeket kiváltó hatásuk van”. Magyarul, olyankor kezdesz dolgozni magadon, amikor egy feladat kínzóan jelentkezik. Az emberek egy töredék százaléka a mindennapok során is gyakorolja az önismeretet, node főszezon az, amikor éppen nincs az embernek társa, vagy van de minek, esetleg nagy is a bajság.

A Mérleg havának időképe nem egy egyszerű csillagrajz, hanem egy úgynevezett negyedéves (kvartál) horoszkóp. Kiolvashatjuk belőle az esztendő ránk váró hatásait, időjárást, csakúgy mint a kapcsolatainkra váró feladatokat. Az októberi csillagképben nyilván a Vénuszt keressük szemünkkel, a szépség planétája exil (rangvesztett) helyzetben a Skorpióban jár. A nehezített időperiódus tartama 2018. szeptember 10-től 2019. január 7-ig húzódik. Ezen belül, még egy mélypontokkal súlyosbított idő – az exil rangon belül is egy retrográd mozgás – 2018. október 6-tól november 15-ig a múltunkból visszatéri eddig megoldatlan lelki vagy valóvilági problémát tár fel, mellyel a foglalkozás halaszthatatlan lesz. Üdvös dolog lenne szembesülni az eddig halogatott régről származó karmánkkal. Az elromlott dolgokkal gyakran úgy végeznek gyorsan az emberek, hogy szőnyeg alá söprik a problémát, például nem megy egy kapcsolat és pecsétet tesznek a diszharmóniára, a köznyelv ezt válásnak nevezi. A lélek mély rétegeiben azonban nem oldódnak meg azok a dolgok, melyek a kiváltó okai a nehézségeknek – ezért én a konkrét feladat (kiváltó személytől független) megoldását szoktam gyakorolni.

Kapcsolatbontás? Régi ügyek lezárása? Válás? Traumák? Hivatalos pecsét a kudarcon? A lezárás sajnos még nem a vég – jön egy következő ember, majd egy másik, egy harmadik, aki UGYANAZT a jelenség mintát ismétli az életben! …addig, míg az ember ki nem vergődi magát a fejlődnivalóból. Nálam ezt több foglalkozás alatt dolgozzuk fel, első látásra csillagképből (miből főzünk?), majd helyzetgyakorlatokkal, szimbólumjátékokkal, dramatikus megjelenítésekkel. Amit látsz, azt belátod. Tapasztalat alapján, ha valaki elkezd igazából foglalkozni magával, egy fél év után már látszódnak változások a viselkedésben, a személyiség alakulásában, és teljesen más kapcsolati mintákba sikerül hozni magunkat. No, erre lesz bőven időnk, az újév januárjáig! Önelemzésre és gyakorlásra fel!

HOLDNAPTÁR – új kör kezdődik:

A Hold most 2018. októberében az első héten csökken, és október 9-én a Mérleg Újhold tiszta lapot nyithat az életben kapcsolati ügyekben. Az ezen a héten retrográd járó Vénusz csak intenzívebbé teszi a jelenségeket, amit ki kell takarítani az csak hadd menjen el. Amennyiben van elengednivaló, téma vagy személy, akkor ez a hét egy megfelelő idő a lezárásra. Őszi lomtalanítást tarthatunk lelki értelemben, a visszahúzó energiáktól érdemes megszabadulni. Pedig az október 24-én fényesedő Kos Telihold majd alkalmas lenne arra is, hogy előrefelé lépjünk!

EGÉSZSÉG, test-lélek egyensúly, tennivalók:

Lelki egészségünket tükörképeink segítségével ápolhatjuk, a párkapcsolat és minden társasági program alkalmas lehet a felismerésekre. Élvezetessé tehető a fejlődés, ha klubokban, tanfolyamokon találunk „véletlen” találkozásokra, amelyek megmutatnak valamit magunkról. A Mérleg zodiákus idejében a képi eszközök hatékonyak, ezért dramatikus eszközökkel is éljünk: színházi programok, vagy terápiás célú pszichodráma tudja megmutatni: hogyan néz ki a valóság kívülről. Mindeközben feltétlenül áldozzunk az esztétika oltárán – a szépségnek összerendező hatása van. Szervezzünk kellemes összejöveteleket, és legyen minden szép.

============

ŐSZTERVEZŐ FONTOS SZÁMOK, IDŐPONTOK!!!: - Nagy tranzitok, 2018 ŐSZ - :

Az Uránusz a Bikában (legutóbb 1934-42. között volt érezhető hatás) 2018. május 15-től 2026. áprilisig, 7 évig halad az anyag és a föld jegyében, a Bika zodiákusban. Az Uránusz zodiákus ciklusa kb. 84 év, és jelképezi a függetlenséggel és az életünk nagy önállósági törekvéseivel kapcsolatos mérföldköveket történéseket (21 éves kor, 40/42 éves kor változásai). Most a Bika jegyben az eredetiség planétája az utazással, technikával kapcsolatos nagy generációs fordulatokat hozza, számíthatunk az egész világra hatást gyakorló nagy változásokra (felfordulásokra). A kommunikációban és a technikában az információval és műszaki dogokkal összefüggő témák forradalmi átalakuláson mennek át, a munkaerő automatizálódik – nincs mese, fejlődnünk kell! Nagy tömegek válhatnak mobilissá (esetleg földönfutóvá), míg saját házunk táján inkább magunk kezdeményezzünk reformokat és előrevivő fejlesztéseket. Az ingatlan vagyonunkkal kapcsolódó szemléletünkön dolgozhatunk, keressük a másféle nézőpontokat, és egyeztetnünk kell a biztonság és szabadság komfortzónáit. 2018. november 7-től, 2019. március 6.-ig ráadásul a Kos Uránusz Retrográd mozgással követeli meg azt, hogy a társadalmi és generációs áttekintenivalókkal foglalkozzunk. Majd 2019. március 6-tól Bika, végleg direkt mozgással dolgozik, elegyengeti és visszavonhatatlanná teszi a megtörténő változások társadalmi és ingatlanokkal kapcsolatos lecsengését.

A Mars 2018. máj. 16-tól nov. 15-ig a Vízöntő jegyben feszegeti a határokat, jelképes mondata lehet: szabadság mindenek előtt! Ez az analógia feszült, ideges, sok mozgást és esetleg konfliktusokat előidéző hatás. Érdemes keresni a mozgásos programokat, amelyek katartikus érzést nyújtanak (ír tánc, dervis meditáció, vadvízi túra, tomboló bulik). Párkapcsolatokban ez a kísérletezés és az élmények ideje, lehet sokat utazni, azonban a túl szoros kötelékek szorongatása nem időszerű és szakítással is zárulhat. November közepéig tapasztaljuk meg a lehetőségeinket, keressük az újdonságokat, és partnerkapcsolatokban ne törekedjünk a szerepek bebetonozására. Tágas a világ, hadd legyen mindenki önálló.

A Vénusz 2018. szeptember 10-től a Mars és Plutó fennhatósága alatt, a Skorpió zodiákusban halad 2019. január 7-ig. Ez a hosszú időtartam azért nyúlik el ennyire, mert közben még egy retrográd időszak is lesz 2018. október 6-tól november 15-ig, amikor a harmóniákban észlelt gondok még jobban súlyosbodnak. Az eddig megoldatlan kapcsolati, érzelmi problémák válságosra fordulhatnak, és megoldásért kiáltanak – okos dolog foglalkozni ezekkel és találjunk valódi, fejlődést jelentő megoldást. Elképzelhető, hogy egy jelenséggel bizony már találkoztunk: ne halasszuk tovább a szembesülést és keressünk előrevivő utat. A Skorpió zodiákusban haladó időminőség alatt különösen figyeljünk még az anyagi és esztétikai életterületekre! Kifejezetten bölcs dolog foglalkozni a hosszútávú biztonságot jelentő anyagi élettervekkel, a hitelfelvételeket lehetőleg kerüljük el. Bőrrel kapcsolatos beavatkozásoknál nagy esély van a gyulladással és hegesedéssel járó szövődményekre, alkati alapon nincs garancia a szövődménymentességre, az elkerülhető szépészeti beavatkozásokat (például kozmetikai tetoválás) érdemes halasztani. Amennyiben elkerülhetetlen egy beavatkozás, fokozottan ügyeljünk a gyulladások szövődmények megelőzésére.

A Merkur 2018 őszén 2018. október 11-től a Skorpió jegyben tesz világossá korábban rejtőzködő ügyeket, érdemes lelki kérdésekben is elemezni a témákat. November 1-től a Merkur a Nyilas jegyben rangvesztett, tehát nő a lehetőség arra: ki-ki vehemensen hangoztatja a saját véleményét és a feleknek nehéz egymáshoz érvekkel közelíteni. És ez így tart egész év végén, a hosszú időszakunk magyarázata a november 17-től december 7-ig hátráltató retrográd Merkur. Ezt az időszakot már meg is jegyezhetjük, hogy az év végi beszerzések, vásárlások és az év pénzügyi lezárása, könyvelés időben előre legyen előkészítve – a hibahalmozást és az elromlásokat megelőzendő. A Nyilas zodiákus járás és a retrográd időszak alatt viszont, kitűnő lehetőségeket találhatunk a tanulásra, keressük az értelmes szellemiség megélésének lehetőségeit.

A Hold ciklusainak pontos dátumait a mellékelt naptárban láthatod, és jelöld be gondosan a saját jegyzeteidben: fogyó Holdnál tisztulunk, növő Holdnál magunkat gazdagító tennivalókkal foglalkozunk. A nyári nyugalmasabb időszakokban kipróbálhatod az alkatod szerinti táplálkozást, és a napokra lebontott táplálkozási tervek kikísérletezését is. Játssz az idővel, próbálgasd és élvezd! Tudatosságod mélyül, ha legalább így nyáron egy kis naplóban leírogatod az álmaidat, és az életeddel kapcsolatos érzéseidet, gondolataidat.

teliholdujhold2018_1.jpg

============

Ragyogjanak Rátok a csillagok: ImolaiJudit Asztrológus

Személyes asztrológiai konzultáció bejelentkezés telefonon: +36 209462293

vagy interneten: http://imolaijudit.com/Konzultáció/UT_ujjaszuletes_tervezes

 

Nyári szórakoztató horoszkóp: 12 jegy, tizenkét féle nyaralás

NYÁRI HOROSZKÓP

2018. július-augusztus-szeptember

©Imolai Judit Asztrológus www.astrologia.hu

/Az írás megjelenik a Rossmann Kentaur 2018. Nyári számában./

 

Ésszerű vagy sem, egész évben azt a pár napot vagy hetet várjuk, amikor a nyár örömei tesznek boldoggá. Az otthon is hangsúlyos szerephez jut, de mindenekelőtt többet foglalkozhatunk saját magunkkal, ahogy szeretjük. Elengedhetjük a stresszt, az eredmények helyett a pihenés és a töltődés vár. Lehet, hogy szükség szerint időt szakíthatunk a kúrálnivaló életterületeinkre, de mindenképpen tudatosan keressük a harmóniát. Az átlagostól több időt szenteljünk az egészséges táplálkozásra és meg kell frissítenünk vitaminraktárainkat, töltsük fel fénnyel az egész szervezetünket. Kellemes nyaralást!

 

HOROSZKÓP A 12 ZODIÁKUS SZÁMÁRA

Kos (03. 21. – 04. 20.)

A nyárban a Kos számára az a legjobb, hogy minden olyan erőteljes és friss, most jó energiákat áraszt a természet. 2018. nyarán valószínűleg önként a nyakába vesz olyan új feladatokat, amelyhez minden erejére szüksége lesz. Nyaralási ötletért nem kell a szomszédba mennie, mert szokás szerint tudja, hogy mit akar: kezdeményezhet, legyen véleményvezér. Újonnan megjelenő kozmetikumokat is keressen, legyen úttörő.

Bika (04. 21. – 05. 20.)

A pihenéshez talán senki nem ért jobban, mint egy igazi Bika: érzéke van a minőségi wellness programokhoz és a bevált dolgokat is tökéletesíti. Most nyáron viszont érdemes az új ötletekkel is barátkozni, hiszen a kreatív és meglepetésekkel teli Uránusznak köszönhetően változások érkezhetnek a háza tájára! A szokatlanságokat legalábbis nyitottan érdemes fogadni, és illatszerekben kipróbálhat olyat is, amit még soha.

Ikrek (05. 21. – 06. 21.)

A nyár gyermekeként laza stílusban várja a pihenés időit, szerencsére minden ötletről elsőként értesül. Több vasat is érdemes a tűzben tartania, és több rövidebb útiránnyal töltheti ki tartalmasan a nyarat. Júliusban szervezzen meg mindent, mert az augusztusra hagyott ügyek hibalahetőségeket rejthetnek. Vérbeli utazó, és jól rögtönöz, de azért előre szerezze be a nyaralás kellékeit – ha jobb áron vásárol, az utazásra több jut.

Rák (06. 22. – 07. 22.)

A Rák számára a nyár az otthonról és a belső harmóniáról szól – már jóelőre gazdag fantáziával tervezi, hogyan tölti a pihenés időit. Szenteljen időt a családi programokra, és alkatának megfelelően vízközeli helyekre érdemes látogatnia. 2018. nyarán feladatot jelenthet az otthon ésszerűsítése, gazdaságos átszervezésben érdemes gondolkoznia. A természetes adalékmentes termékeket keresse, jelszó a hidratálás.

Oroszlán (07. 23. – 08. 22.)

A nyári időszak gazdagabb programlehetőségeket ígérnek, mint az év többi hónapja – Oroszlánként egyébként is a napos oldalt kedveli. Pazar időtöltéseket szeretne, ehhez a július nagyon alkalmas lesz. Augusztusban szándékaiban talán hátráltatni fogják bizonyos külső tényezők, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni, rá kell pihenni. El ne induljon nyaralni, mielőtt egy jónevű márkás nyári illatot beszerezne. 

Szűz (08. 23. – 09. 22.)

A nyárhoz már bizonyára minden ötletet előre kijegyzetelt, és bevált kész szettekkel várja a szabadságot. Sok tervet nem érdemes felhalmozni, az idén a pihenésre is nagy szüksége lenne! A korábbról tárolt nyaralós táska készleteket érdemes lenne dátum szerint átnézni, és frissítésre lenne szükség „csak úgy” is.  Fiatalító hatást kelt a huncut rendetlenség kipróbálása: jól állhat, ha a külsőben valami spontán színesebb és lazább.

Mérleg (09. 23. – 10. 22.)

A nyár elképzelhetetlen jó társaság nélkül, akkor érezné magát boldognak, ha kapcsolatában örömét leli. Az idén korszakváltás várható környezetében, és előre kell készülnie a mérlegelésre. Tisztán a tényeket kell tekinteni, és az illúziók helyett a tények adnak biztonságot. Nyáron is törődjön a kiegészítőkkel, akkor is, ha más nem teszi: a kifinomult stílusa különbözteti meg.  Kevés minőségi kozmetikummal kiemelkedik.

Skorpió (10. 23. – 11. 22.)

A nyári könnyedség mindenkit ellazít, viszont Skorpióként idén hosszabb távú terveken is töri a fejét. Anyagi ügyekben és ingatlan téren várhatóak változások, előnyös lehetőségek – ne szalassza el áttekinteni a dolgait. Saját biztonságát akkor érzi, ha a szálakat a saját kezében tartja: ezt a nyaraláskor is érdemes észben tartani. Ha új kapcsolatra vár vagy a meglévőt frissítené, környezetváltoztatással és érzéki illatokkal varázsolhatja.

Nyilas (11. 23. – 12. 21.) 

Számtalan távlatot nyithat ki a nyár, a természetközeli helyek vonzzák és a nagy utazások. Egész nyáron érdemes ésszerűen kiszámolni az erőforrásokat és az időt, nehogy többet tervezzen, mint amire lehetősége van. Lássa meg a pillanatban az örömöt, és a hála érzése boldogabbá teszi. Ajándékba is szerezzen be kedvenc termékeket, és ne felejtse el az élményekhez megszerzéséhez a fotócikkeket, apró kiegészítőket.

Bak (12. 22. – 01. 20)

Kiváló lehetőségek nyílnak a természetben, zöldben, egészséges környezetben való töltődéshez. Nagyon jó alkalmakat adnak a nyaraláshoz a történelmi helyek, vagy a kertészkedéssel kapcsolatos időtöltések. A komolyság az egész év témája, de nyáron tudatosan is fordítson időt a laza pihenésre. Jó anyagból készült több éven keresztül használható termékeket érdemes beszereznie, és nyáron könnyű illatokat használhat.

Vízöntő (01. 21. – 02. 18.)

Talán egyáltalán nem fontos, hogy az ember hány éves – a nyár az új dolgok kipróbálásának az ideje. Ötletgazdag nyárnak néz elébe, és új ismerősök barátságára tehet szert. Bevált stabil dolgait is megfűszerezheti egy kis kreativitással. Könnyen pakolható praktikus holmikkal vágjon a nyaralásba. Ha lenne módja több hét kötetlenségre, világjáró vándorlásra is gondolhat, minimális fiatalos felszereléssel.

Halak (02. 19. – 03. 20.) 

Érzelmekkel teli, ábrándos várakozással gondol a nyárra – olyan lehet, amilyennek álmodja. Nagyon fontos, hogy kommunikációs szinten szavakkal is győződjön meg: a környezete ugyanazt gondolja-e a tervekről? Víz közeli, virágos és romantikus helyen töltődne fel a legjobban. Érdemes megválogatni, kivel utazik, hiszen a hangulatokat könnyen átveszi! Csak bevált termékeket használjon utazáskor, és mindenből frisset vegyen.

 

© Imolai Judit Asztrológus

Bejelentkezés személyes foglalkozásra telefonon: +36 209462293

Kezdődik a nyártervezés! Időpontok, melyekről tudnod kell.

Nagy tranzitok, 2018 NYÁR ©ImolaiJudit

Kezdődik a nyártervezés, ó, ió, ció, áció, káció, akáció, vakáció!

Fontos időpontok, amelyekkel szigorúan kalkulálnod kell. Itt írom a részleteket, jegyzetelj.

IKREK HAVI HOROSZKÓP 2018: Kalendárium ©ImolaiJudit és Holdnaptár

006a_2018jun1o.jpg

Hetedmagával süt a nap, és a szikrázó fények ragyogó kapcsolatokat hoznak. Az Ikrek havában szélesíti látókörünket az utazás, az ismerkedés, a tanulás. JÚNIUS hagyományos neve Szent Iván hava, Nyárelő, a Napisten hava. Az Ingázó IKREK jegy (levegő elem, a Merkur a bolygója) megtestesíti a kettősséget, amelyet jelképe is mutat: kíváncsi de könnyed, mozgékony de nem megy messzire, folyton beszél viszont az információkat azonnal tovább is adja.

A HÓNAP CSILLAGAI: Az Ikrek havában 2018-ban, az Ikrek Nap és a Vízöntő jegyben járó Mars könnyed tempóval indul, hogy félidős eredményt mutasson az évről. Látszódnak már a természet érlelődő terményei, csakúgy, mint a munkánk eredményei. A fejlődéshez vezető úton még hátráltat a retrográd Jupiter, a bőségszaru kincsei nem jönnek korlátlan mértékben. Nagyon valószínű, hogy a szemléletváltozás hozhat újat, de ebben csak lassan tudunk haladni. Némiképp javulnak esélyeink, ha a kollektív tudást is kimerítjük: beszélgessünk, folytassunk építő eszmecseréket, tanuljunk, amiből csak lehet.

A Hold most 2018. júniusában csökkenő fényű két héttel kezdi az időt, ez elősegíti a könnyedséget, és a lazaságot. Ebben a két hétben rákapcsolhatunk a testedzésre is, és ha szeretnénk fogyni, akkor a szabadtéri mozgás hatékony. Kertészkedés, kirándulás, utazás frissítheti meg energiáinkat, és ez jótékonyan kezeli mozgásszerveinket is. A hónap kedvez a természetességnek, ez megjelenhet öltözködésünkben is, fiatalos ruhákban fesztelenül hódolhatunk a fény és levegő terápiának.

EGÉSZSÉGÜNK fejben dől el! Lelki egészségünk karbantartásához főleg kapcsolatainkra támaszkodhatunk. Számít, hogy kivel töltünk jellemzően sok időt, mert találkozásainknak befolyásoló hatása van a személyiségünkre. Ezért tudatosan törekedhetünk arra, hogy építő jellegűek legyenek az együttléteink. Június 13-án az Ikrek jegyben Újhold hatás segíti a döntést, kivel mit miért teszünk. Új társasági köröket is nyithatunk, és ezzel új fejezet nyílik az életünkben – egy tudatosabb jövő. Ezután két hét múlva, június 28-án Bak jegyben telik kerekre a Hold, és ez a szaturnuszi Telihold függetlenséget, önállóságot és szabadságot segít elő.

============

NYÁRTERVEZŐ FONTOS SZÁMOK, IDŐPONTOK!!!: - Nagy tranzitok, 2018 NYÁR - :

hor2018nyar.jpg

Az Uránusz a Bikában (legutóbb 1934-42. között volt érezhető hatás) 2018. május 15-től 2026. áprilisig, 7 évig halad az anyag és a föld jegyében, a Bika zodiákusban. Az Uránusz zodiákus ciklusa kb. 84 év, és jelképezi a függetlenséggel és az életünk nagy önállósági törekvéseivel kapcsolatos mérföldköveket történéseket (21 éves kor, 40/42 éves kor változásai). Most a Bika jegyben az eredetiség planétája az utazással, technikával kapcsolatos nagy generációs fordulatokat hozza, számíthatunk az egész világra hatást gyakorló nagy változásokra (felfordulásokra). A kommunikációban és a technikában az információval és műszaki dogokkal összefüggő témák forradalmi átalakuláson mennek át, a munkaerő automatizálódik – nincs mese, fejlődnünk kell! Nagy tömegek válhatnak mobilissá (esetleg földönfutóvá), míg saját házunk táján inkább magunk kezdeményezzünk reformokat és előrevivő fejlesztéseket. Az ingatlan vagyonunkkal kapcsolódó szemléletünkön dolgozhatunk, keressük a másféle nézőpontokat, és egyeztetnünk kell a biztonság és szabadság komfortzónáit. 2018. november 7-től, 2019. március 6.-ig ráadásul a Kos Uránusz Retrográd mozgással követeli meg azt, hogy a társadalmi és generációs áttekintenivalókkal foglalkozzunk. Majd 2019. március 6-tól Bika, végleg direkt mozgással dolgozik, elegyengeti és visszavonhatatlanná teszi a megtörténő változások társadalmi és ingatlanokkal kapcsolatos lecsengését.

A Mars 2018. máj. 16-tól nov. 15-ig a Vízöntő jegyben feszegeti a határokat, jelképes mondata lehet: szabadság mindenek előtt! Ez az analógia feszült, ideges, sok mozgást és esetleg konfliktusokat előidéző hatás. Érdemes keresni a mozgásos programokat, amelyek katartikus érzést nyújtanak (ír tánc, dervis meditáció, vadvízi túra, tomboló bulik). Párkapcsolatokban ez a kísérletezés és az élmények ideje, lehet sokat utazni, azonban a túl szoros kötelékek szorongatása nem időszerű és szakítással is zárulhat. A Mars Retrográd 2018. június 26-tól augusztus 27-ig, erőnlétünk visszafogottabbá válhat és a gépeink (autó, kazán, termelőgépek, háztartási fém készülékek) működését ez előtt az időperiódus előtt gondosan ellenőrizzük.

A Merkur Retrográd 2018. július 26-tól augusztus 18-ig; és ősszel 2018. november 16.-tól december 6-ig. Az üzleti, adminisztrációs, és az utazásokkal összefüggő és tervezhető tennivalókat ezen időszakok előtt igyekezzünk tökéletesíteni, hiszen a retrográd Merkur ideje alatt a korábban hanyagolt témák visszahullanak a múltból, és elkerülhetetlenek a javítanivalók. Viszont amikor a Merkur „pihen”, akkor okosan is lehet nyaralni: a tanulás, az önsimereti programok, a lassú élet kaphat helyet és hozhat feltöltődést.

teliholdujhold2018_1.jpg

A Hold ciklusainak pontos dátumait a mellékelt naptárban láthatod, és jelöld be gondosan a saját jegyzeteidben: fogyó Holdnál tisztulunk, növő Holdnál magunkat gazdagító tennivalókkal foglalkozunk. A nyári nyugalmasabb időszakokban kipróbálhatod az alkatod szerinti táplálkozást, és a napokra lebontott táplálkozási tervek kikísérletezését is. Játssz az idővel, próbálgasd és élvezd! Tudatosságod mélyül, ha legalább így nyáron egy kis naplóban leírogatod az álmaidat, és az életeddel kapcsolatos érzéseidet, gondolataidat.

============

Ragyogjanak Rátok a csillagok: ImolaiJudit Asztrológus

Személyes asztrológiai konzultáció bejelentkezés telefonon: +36 209462293

vagy interneten: http://imolaijudit.com/Konzultáció/UT_ujjaszuletes_tervezes

03_ikrek_nyariut.jpg

 

Péntek 13

 

„NÉZZ MEG MINDENT, S AMI JÓ, CSAK AZT TARTSD MEG”

Csak éljük túl! ©ImolaiJudit

Nem babona, hanem történelmi tény: a pénteki nappal vigyázni kell. A péntek kerülendő nap bizonyos szempontból, és a 13-as szám rezgése is enyhén szólva kellemetlen. Egyes teendőket jobb is, ha egyszerűen máskorra halasztunk. 

Hol volt hol nem volt, egyszer reggel a TV2 Mokka stúdiójában ültem vendégként, amikor a riporter (még adás előtt) mondta nekem: lehet, hogy utoljára beszélgetünk itt. Így is lett: Robit délután a főnöke hívatta és megszűnt a munkaviszonya. – Rutinos HR-esek gyakran időzítik a rossz híreket és felmondást utolsó munkanapra, délutánra, vagy ünnepek előtti utolsó napra. Az illető érintett nem tud a maradó kollégák között konspirálni, fűhöz fához kapkodni. A hétvége alkalmas arra, hogy aludjon a dologra, mindenki lehiggad, és kevesebb puskaporos konfliktus marad.

Hol volt, hol nem volt, még régebben volt, amikor a franciaországi templomos lovagok idejében hatalmi és anyagi okok miatt IV. Fülöp 1307. október 13-án pénteken letartóztatási parancsot adott ki, és szegény érintettek mégcsak nem is az utcára kerültek, hanem egyenesen kínzókamrába, máglyára, a halálba. A jómódú és művelt templomos lovagok vagyona így a királyé lett, eképpen az udvarnak nem kellett törlesztenie a luxus árát, a felvett reménytelen nagy hiteleit. – Rutinos közszereplők, hatalmat gyakorló vezetők, uralkodók gyakran élnek a megfélemlítés, bűnbak teremtés, ellenségkép teremtés eszközével. Ha van egy morális feloldozás a rossz tett bocsánatára, a „bűnös” személy(ek)kel bármit meg lehet tenni. A dolog általában nyilván a hatalomról és pénzről szól, a fedő sztorit pedig elhiszi a nép, hiszen a vallás a nép ópiuma.

A „péntek” asztrológiai szempontból a Vénusz napja, amely ideális esetben a kellemes kapcsolatokról szólhat. Régebben nálam is voltak péntekenként kártyaklubok, rendezvények – összejöttünk, Symbolon lapot húztunk, kártyáztunk, csillagképeket néztünk, és sütiztünk. - Szerencsés esetben pénteken az emberek elkezdik szervezni a hétvégét, hívogatják egymást és kialakul a hétvégi program, amikor az ember a barátaival, szeretteivel, családjával pihen-szórakozik. A Vénusz a harmónia és a szerelem istennője, a párok gyakran időzítenek randevút péntek estére. Ha a péntek este kellemes benyomást hoz, lehet hosszú és örömökben gazdag a hétvége.

Azonban a „13” rezgése ezzel a szépséges vénuszi jelképpel ellentétes: 1+3=4 egyrészt uránuszi és a változást hozza, másrészt maga a 13 a Tarot jelképrendszerében a Névtelen, akit nem jó megidézni, a Halál. Ez a jelkép sokszor nem a fizikai halál, hanem inkább egy lelki gyászmunka, a változás. Az asztrológiában a 13-Halál kép megfelelője nyolcadik horoszkópház, a Mars és a Plutó szimbólumai, a tudatalatti világa. Az asztrológiában a Skorpió zodiákus tanítja, hogyan lehet az emberi lélek örök: égni kell, és majd ezután látszik a szellem tüzében látszódó fény, a megmaradó érték, a lélek aranya. - A változás nem jön magától, először engedni kell. Mindenki maga dönti el, mihez ragaszkodik, és hova megy át – akár önként, akár muszájból ha kell. A 13 a szükséges változás, a régi, a rothadó, a visszahúzó nem marad, hanem elenyészik, még ha fájnia is kell.

2018. április 13-a péntek, egy dinamikus, hangos és gyors választási kampány után, az eredmények ismeretében, az első hét vége. Eltelt öt munkanap, és hangulati szempontból következik a zuhanás, mindkét oldalon. A győztesek kimulatják magukat, és elmúlik a mámor, és következik a munka dandárja, dolgozni kell, aztahétszázát, munkába kell menni, be kell váltani az ígéreteket. Az ellenzék a tagadás, a harag, a mélypont megélése után vagy tesznek valamit konkrétan, vagy a tehetetlenség jogvesztő, később már minden más csak egy nehezebb jogi formában lehet. Asztrológiai szempontból, a Nap és az Uránusz a Kos zodiákus jegyben a reformok és a változások igényét hozzák, míg a Nap-Plutó negyedfény erős hatalmi kötéseket jelez. Sajnos a retrográd Merkur egyetértéseket nem ígér, sőt jelentős egymás melletti elbeszélés, félreértések súlyosbítják az egyébként is gondokat jelentő hibákat. A Bika Vénusz viszont szereti a biztonságos kényelmet, és az elveszthető anyagi biztonság vonzóbb, mint a kellemetlen szembesülések és reform. A Bika Vénusz és a Halak Hold hatodfénye egy álmodozó és idealista hozzáállást ígér a hét utolsó napjára. A hétvégére szervezendő megmozdulások több kézben, számtalan forgatókönyvvel sodródnak. Az egyetlen „biztos jóslat” a napra mindössze ennyi: a csütörtöktől a péntek egy hűvösebb nap lesz…

Babonások figyelem! A hit működik, és ha valamiről úgy gondoljuk, hogy az az igazság, akkor elménk számára az úgy is van. Tehát, akinek a péntek-13 szerencsétlen fogalmakkal társul, az sajnos bevonzhatja. Viszont ellenpélda is van: Coco Chanel kedvenc száma az 5 volt, és erről nevezte el az azóta is híres parfümjét, ChanelNo5. A divat nagyasszonya hitte, hogy sikeres lesz ezzel a névvel, és az is lett. - Asztrológus szemmel egyébként nem egyetlen napról mondom ki, hogy ilyen vagy olyan, hanem mindig egy konkrét születési horoszkóphoz vetítem a tranzit idő ábrát: így mutatkozik meg, hogy a környező időminőség kinek milyen. Úgy van ez egy kicsit, mint az időjárás előrejelzés és tervezés. Én például imádom a fényt és nekem jó hír a tavasz, míg egy fényérzékeny ember számára a napsütés tiszta pech. Születési horoszkópból egyébként kiszámítható az ember „szerencsepont”-ja, amelyből aztán okosabbak vagyunk, kinek érdemes lottózni, és kinek aranybánya a saját szorgalma. De ez egy másik mese, már Szerencsés Jánosról, aki minden bekövetkező fordulatot örömteli jónak lát.

Nem szoktak nagyon nagy üzleteket kötni fogyó Holdnál és pénteken, mert nem lehet a lendületnek folytatást adni, teendőket intézni, kifullad az energia, az ember elmegy pihenni, és elmarad az eredmény. Nem kezdünk olyan tervekbe, amiktől gyarapodást és gazdagodást várnánk, azokat inkább növő Hold ciklusra és a hét dolgos napjaira tervezzük. Ne fogadj nagy tétben olyan játékokban, amelyek valamilyen gödörből kellene hogy kihúzzanak – a szerencsejátékok azok malmára hajtják a vizet, akiknek ez inkább csak játék és a nyeremény nem kenyérre kell.

Mit tehetsz, ha szeretnéd jól megélni a péntek 13-at? Először is, hallgass a szívedre és az érzéseidre. Ha valamivel-valakivel kapcsolatban rossz előérzeted van, az nem a nap miatt van, hanem jön az a sugallat mindenképp: ha egy téma nem vonz, mentsd ki magad és engedd el. Másodszor: légy egyszerűen jó. Hidd, hogy jót kap aki jót vár, és ne foglalkozz rosszal semmiképp. A hét főbűn ellenszere a hét mennybéli erény, a haragé a megbocsátás, a gyűlöleté a szeretet, a rosszé a jó.

Ezt az írást annyi emberrel oszd meg, amennyivel akarod J

Ragyogjanak Rád a csillagok!

Imolai Judit Asztrológus

Telefon: +36209462293    www.astrologia.hu

Tavaszi horoszkóp 2018. ©Imolai Judit

Változások érkeznek párkapcsolatban, karrierben

TAVASZI HOROSZKÓP:

Imolai Judit Asztrológus

Telefon: +36209462293
===Megjelent a Rossmann Kentaur Magazinban===


A tavasz illatát már nemcsak a parfümökben érezzük, hanem a természet is árasztja a virágok varázslatát. Igazából most kezdődik el a zodiákus újév, ez egy kínálkozó alkalom a személyes újjászületésre is! Ahogyan a földön is színek és fények születnek, a saját külsőségeink megújításával kapcsolódhatunk az időhöz. Érdemes megújítani smink és kiegészítő szín-repertoárunkat, lelkünket is támogassuk a vidám és optimista fejlődésben. A testi-lelki harmóniánkhoz tartozik, hogy a természettel való kapcsolódásunkhoz segítsük magunkat a fény befogadásához, fokozatosan térjünk vissza a napsütés és a friss finomságok világába.

HOROSZKÓP A 12 ZODIÁKUS SZÁMÁRA


* Kos (03. 21. – 04. 20.) 
A tavasz alkalmából születésnapi ajándékkal lehet még dinamikusabbá tenni az újélet kezdést! A lendület lesz jellemző az időre, több változást is hozhat az április, a dolgok elébe is lehet vágni a frissítések érdekében. Jó ötlet lehet a szabadidőt a természetben tölteni, kisebb-nagyobb kirándulásokra alkalom nyílik. A napkrém kötelező, és mozgások előtt hasznos bemelegítést végezni, az izmokat melegítsük be sportkrémekkel is. 
* Bika (04. 21. – 05. 20.) 
Otthonról már a szabadba is ki lehet menni, és a tavaszi megfrissülést elsősorban a természet kincsei kínálják. Az év legszebb évszakában a test szépségét a bőr ápolásával érdemes kezdeni, a napozást fokozatosan kezdjük. Karrier – munka területen előnyös lehetőségek közelednek, és jó befektetés lehet a külső szépséggel foglalkozni, szerezzünk be új színeket. Tavaszi frissítő böjtöt tarthatunk, ezt masszázzsal egészíthetjük ki. 
* Ikrek (05. 21. – 06. 21.) 
Mozgékony alkatát most vidám kimozdulási lehetőségek várják. A tavasz új kapcsolatokat és ismerkedési lehetőségeket hozhat, de előbb érdemes az elromlott dolgokat javítani vagy selejtezni. Praktikus kis szetteket lehet összerakni, amelyek azonnal felkaphatók: hiszen a lehetőségek gyorsan jönnek és a szerencse nem vár. Ha a fittség rendben lesz, új mozgást is ki lehet próbálni, ami új barátokat hozhat, vagy akár többet is!
* Rák (06. 22. – 07. 22.) 
A tavaszra felkészíthet belülről egy kiadós megtisztulással a léböjt, a gyümölcskúra, a gondosan kiválasztott teák. Az otthon szezon szerinti átrendezésére fordítsunk elég gondot, a lelkileg elengedhető dolgokat csomagoljuk el. Ha ez megtörténik, új érzelmi élmények vannak kilátásban. Közösségi élmények ígérnek előrelépést kapcsolati téren, ehhez érdemes megalapozni az apró részleteteket, az apróságok fontosak!
* Oroszlán (07. 23. – 08. 22.) 
A tavasz és a világosabb fények már bírják az intenzív színeket is! A ragyogó napsütötte bőrszínnel párban járhat a csillogó smink. Megfelelő önbizalommal, a tavasz új karrier lehetőséget ígér, melynek gyarapodást hozó anyagi vonzata is lehet. A megfrissülést karizmatikus illattal lehet gyorsítani, egy hatásos parfümnek meg kell adni az árát. Kevés változtatás elég lehet, de a kiváló prémium minőség nagyon fontos.
* Szűz (08. 23. – 09. 22.) 
A tervezés és rendszerezés ideje lesz ez a tavasz, aprólékosan és gondosan lehet elintézni a szezonváltást. A május lehet igazán kedvező a karrier ügyek intézéséhez, de még a kapcsolati témákra is ekkor ragyognak szépen a csillagok. Egy kiadós egészségügyi és szépség kúra alapozhatja meg a test-lélek egyensúlyt. Profi átvizsgálás után vitaminkúra, és bio termékek segítik a tavaszi új szépséget, előnyben a növényi anyagok. 
* Mérleg (09. 23. – 10. 22.) 
Talán a szokásosnál még izgalmasabbnak ígérkezik ez a tavasz, párkapcsolati téren megfrissülés lehetősége van kilátásban. Igényes programokra és közösségi alkalmakra lehet számítani, új utak nyílnak. A minőségi kiegészítőkkel lehet a környezetet elvarázsolni, és akár új kellékeket is bátran próbáljunk ki. A tavasz az elhamarkodottságokra is kísértést hoz, mégis a klasszikus női külsőségek az örök siker-recept. 
* Skorpió (10. 23. – 11. 22.) 
A tavaszi változások jelentős átalakulásokat hozhatnak, munkaügyekben és pénzügyekben alapos megfontolással érdemes nyitni az új évszakot. Érzékeny lehet a hirtelen fényekre, a fokozatosság elvével érdemes a friss levegőre és napsütésbe visszaszokni. A tavasz megújulást is kíván, alapos önismerettel lehet magabiztosnak lenni érzelmi kérdésekben. A bevált szenvedélyes illatokhoz érdemes ragaszkodni.
* Nyilas (11. 23. – 12. 21.) 
A tavasz új energiákat ad az egyébként is erős önbizalmának. Kedvez az időminőség egy új hobbi kipróbálásának, és ez kellemes kapcsolatokat, új felfedezéseket hozhat. A természetközeli kirándulási lehetőségeket érdemes keresni, mozogjon sokat, nagyon ügyeljen a test fokozatos erősítésére. A sportos programokhoz válasszon megfelelő kellékeket, ideje gyorsan berendezni a tavaszi-nyári kirándulótáskát.
* Bak (12. 22. – 01. 20) 
A megújuló természet mutat példát ahhoz, hogy nem csak munka van a világon: a vidámságnak is teret kell kapnia. Színes és fényes szabadtéri lehetőségek hoznak esélyt ahhoz, hogy érzelmes és romantikus kapcsolati élmények szülessenek. Kertészkedő, kiránduló hobbi foglalkozásokon vagy kreatív alkotó közösségekben kereshet élményeket. Divatban és szépségben a kevesebb több, vegyen tavaszra klasszikus alap dolgokat.
* Vízöntő (01. 21. – 02. 18.) 
A tavasz egyébként is friss energiákat hoz, de a saját gyorsaságát egy rögtönzött utazásban élheti meg a legjobban. Kreatív lehetőségekben bővelkedik az április, ez akár új munka távlatokat is nyithat. A kapcsolatokban izgalmak is várhatók, de az értékhez visszatér az ember. Hihetetlen élmény az újdonságok kipróbálása, smink téren több színes személyiségre is berendezkedhet, a tavasz elbírja a rikító színeket is. 
* Halak (02. 19. – 03. 20.) 
Tavasszal rendkívül fontos az energetizálás, érdemes nagy adagban fogyasztani a vitalizáló készítményeket és a friss gyümölcsöket. Szerencsére a tavaszi betegségek elkerülhetők, ha a lélek boldog! Figyeljen, hogy el kell kerülni a lehúzó kapcsolatokat. A finom illatok kiegyensúlyoznak, az arcápolásban a pasztell tónusok szerencsésen kiemelik a lélek szépségét. A kiegyensúlyozott ember jó kapcsolatot vonz be.


© Imolai Judit Asztrológus
HOROSZKÓPKÉSZÍTÉS, egyéni konzultáció:
Bejelentkezés telefonon +36209462293

imolaijuditasztrologus_fem32018marc27.jpg

ASZTROLÓGIAI VIDEO FILMEK

Filmek listája ©ImolaiJudit #Asztrológus 2018.

A csillagok mindenkire ragyognak!

Élő video adásban internetes közösségi oldalon voltak eddig témáink: 2018. Éves előrejelzés; A Vénusz a horoszkópban; A Hold és a Teremtés,… Ha nem voltál ott (vagy újranéznéd), itt ebben az összegyűjtött listában megteheted. Kényelmesen otthonodból töltődhetsz, a filmek körülbelül másfél órás nyugodt figyelmedet kérik, és a szimbólumok világában útbaigazító jelképeket kapsz. A filmek időrendben visszafelé vannak sorolva, felül a frissebbek, alább a régebben felvettek.

Vénusz, a kulcs a titokhoz

©ImolaiJudit 2018. január 26. https://youtu.be/uc3_mcy_Its  

A horoszkóp rejti a kódokat: milyen képességed van az örömre és a kapcsolatokhoz. Haladó szinten vizsgálódunk a csillagképünkben. Körbejárjuk: Symbolon kártya segít elképzelni a bolygók működését, Vénusz mikor-hol boldog. Megnézzük a Vénusz pozícióit képekben és 12 híres ember példáján. Belekukkantunk Hosszú Katinka és Shane Tusup csillagaiba. Példát keresünk és találunk Coco Chanel életében és vénuszi működésében. Ha neki 71 évesen sikerült - Neked mi a kifogásod?! Keresd a harmóniát és a saját értékeidet. Ragyogjanak Rád a csillagok! /2018. január 26. közösségi adás mentett felvétele./ Vénusz évében, a Vénusz napján pénteken, Bika Holdnál:

#Vénusz #Harmónia #Kapcsolat #Boldogság #Symbolon #Chanel

©ImolaiJudit #Asztrológus Telefon bejelentkezéshez: +36209462293

*

Újhold, Új élet, Teremtés

©ImolaiJudit 2018.január 17. https://youtu.be/2kETCOwkYo0

Elérhető már youtube-on a mentett film, bő egyórás mozi. Asztrológus szemmel: biztonság, egészség, kapcsolatok kérdésében egészen kézzelfogható, konkrét rendszert jelent a Hold hatásainak használata. Ebben az előadásban az újrakezdés és a teremtés szimbólumait járom körül, és használható egyszerű recepteket ajánlok ahhoz, ha szeretnéd az életedet megváltoztatni. Új életet kezdhetsz bármikor, az ötletek csak rád várnak, hogy kezdd el végre csinálni! /Az adás a 2018. január 17-i élő közösségi video mentett felvétele/:

 

#Hold #Újhold #Újélet #Teremtés #Holdnaptár #Kalendárium

*

Asztrológus szemmel a Vénusz Éve, 2018.

©ImolaiJudit https://youtu.be/_Fq7oYyN9tE

Amit a kapcsolatokról tudni kell. Vénusz (Afrodité) mitológiája, örömök, harmónia, szépség. Az év horoszkóp ábrája, lehetőségei, tennivalók és veszélyek. Vénusz születésének legendája. A 2018-as esztendő számmisztikája. A NŐ Symbolon jelképei. 2018. Vénusz-naptár, kedvező és diszharmonikus időszakok. Nőies viselkedés minták, amelyek boldogabbá tesznek:

 

#2018 #ÉvesHoroszkópd #Vénusz #Holdnaptár #Kalendárium

©ImolaiJudit #Asztrológus 

Konzultáció bejelentkezéshez Telefon: +36209462293

*

INTERNETES KÖZÖSSÉGÜNK:

Holdasszony Kör - www.facebook.com/groups/Holdasszony/

Nézz be hozzánk, és ha van kedved, csatlakozz.

Hold-témák, érzelmi és női kérdések. Nőknek, és akik szeretik a Nőket. Csoportvezető: ImolaiJudit

*

Itt a Szerencse érkezik, kopp kopp kopp

Szilveszterkor tegyél azért, hogy legyen malacod!

Hogyan lehet szerencsés Új Éved, avagy hogyan búcsúztassuk az Óévet?

4 Tanács, plusz egy: Itt a szerencséd, nevess a kismalacra és add tovább!

©ImolaiJudit #Asztrológus www.astrologia.hu

2018. év kezdés előtt, 2017. december 30-31-én Ikrek Hold segíti a vidám, társaságban töltött Szilvesztert. Ha szűkebb körben tervezzük az Óév búcsúztatást, akkor is legyünk kötetlenek, könnyedek, semmilyen előkészületet nem kell túlzásba vinni. Ismeretlen társasághoz is bátran csatlakozhatunk, a Hold a kapcsolódás jelképe és az Ikrek jegy kedvez az ismerkedésnek, beszélgetésnek, táncnak, bulizásnak. Ha korábban (Bika Holdnál) készítettünk házi ételeket, akkor jó – ha nem, akkor a hétvégét már ne rontsuk el azzal, hogy a konyhában álljunk. Néhány rögtönzött gyors étel is megteszi, vagy vásároljunk valami harapnivalót, amit éppen elérünk: a jó hangulat most fontosabb. Persze az év utolsó jelképes napját sorsunk igazgatására is felhasználhatjuk! A legenda szerint, ahogy végzünk valamit úgy kezdhetünk más újat. Miért ne legyen akkor már kedvező a belépésünk az újesztendőbe?! Pár tanácsot bevált hagyományok alapján most megosztok veled. Ha biztosra akarsz menni, mind csináld meg. És ha tuti szándékaid vannak, hogy szerencsés sorsot akarsz magadnak, akkor az év során is folytasd az optimista szemléletet. Íme, a bevált receptek:

2018-ban a kapcsolataink lesznek nagyító alatt erre a területre vonatkozhat a legtöbb jókívánság: kívánjunk magunknak harmóniát és környezetünknek biztonságot, kielégítő egzisztenciát, bőséget és gyarapodást. A Vénusz 2018. januárban a Bak zodiákus jegyben kezdi az évet, bőségesen megtérülhet minden komoly szándékunk, befektetésünk, munkánk. A tanácsok a kép alatt folytatódnak:

2018webshoppromo.jpg

Az ÚJ ÉV egy ÚJ Karma-kör kezdés. Az új kör kezdés 4 szabálya, avagy:

Minél kellemesebben érezzünk magunkat, annál fejlettebb és kellemesebb energiakörbe lehet átlépni az újba. Tarts be négy szabályt, és szép lesz a jövőd!

1.LÉGY POZITÍV!

Légy vidám ahelyett, hogy keseregsz azon, ami nem sikerült egy elmúlt időben. Alkalmazd az úgynevezett „faciális feedback”(az arc visszahatása) jelenséget: ha mosolyogsz, arcod izmai automatikusan mindent átrendeznek az agyad működésében is, és szebbnek értékeled a tényeket. Ez a jövőd teremtését, a sikeres dolgok bevonzását segíti elő. Mosolyogj, sminkelj, öltözködj, mozdulj ki, örömködj és élvezd a napot. Az élet szép! A tanácsok a kép alatt folytatódnak.

szerencsemalacka.jpg

2.CSINÁLJ RENDET ÉS ÁLLJ KÉSZEN!

Csak akkor léphetsz előre, ha van hely az újnak. Feltétlenül dobj ki minden törött, vacak, elromlott, régnemhasznált dolgot magad körül, de legalábbis azon az életterületen, amelyben fejlődni szeretnél. Felírhatnád az év eredményeit is, mert hidd el, hogy a fontos tényekre nem fogsz emlékezni feljegyzések nélkül. Tegyél egy bekezdést az önéletrajzodba, naplódba, mit intéztél az idén, nyugtázd, ami kész. Lásd át a dolgaidat, és adj hálát a megélt időkért.

3.KÉRJ ÁLDÁST ÉS ADAKOZZ JÓSZÍVVEL!

Az energiák a vonzás törvénye alapján működnek, a pozitív kisugárzás, a segítőkészség, az adakozás bevonzza a hasonló jókat. Először pedig mindig adni kell. Légy bőkezű vendéglátó, adj apróságokat környezetednek, ne takarékoskodj az élelemmel és igyekezz bőven fogyasztani is. Keresd fel, köszöntsd a szívedhez közel állókat, és fejezd ki érzelmeidet tettekkel, szavakkal, üzenetekkel, kívánj JÓT. A tanácsok a kép alatt folytatódnak.

penzpenzpenz.jpg

4.NE TEDD!

Ne fogyassz neptunuszi ételeket, halat, sem sok kevert (mindenféle) alkoholt, ne úsztassák el a szerencséd. Ne kérj kölcsön pénzt, inkább a meglévő erőidet oszd be (kölcsön taxipénz helyett sétálj). Ne egyél szárnyast, amely a szerencsédet szétkaparja és elröpteti – inkább edd a bőség ételeit, malacot, lencsét, virslit, süteményeket. Ne kívánd más javát, párját, szerelmét. Ne kerülj méltatlan helyzetbe, ne igyál túl sok alkoholt, inkább saját korlátaid szerint természetes jókedvvel mulass.

+1: 5.HIDD EL, HOGY LEHET SZERENCSÉD!

Jót kap aki jót vár, de a szerencsének segíteni is lehet. Ahogy a kismalac is kitúrja a szerencséjét, igyekezzél meglátni a lehetőségeket, alkalmakat az életedben. Még a finom sült sem tud a szádba pottyanni, ha nem nyitod ki… A szerencse szimbólumait bőségesen használhatod: malacsültet, patkót, mákot, élénk színű ruhákat, vidám kiegészítőket készíts és használj gazdagon.

Vidám Szilvesztert és örömteli pillanatokat kívánok! Találkozunk hamarosan, 2018-ban is. Ragyogjanak Rád a csillagok.

Imolai Judit Asztrológus

www.astrologia.hu Telefon: +36 209462293

Konzultáció, élettervező tanácsadás: KLIKKELJ a bejelentkezéshez ->

http://imolaijudit.com/Konzult%C3%A1ci%C3%B3/2018horoszkop

 horobanner2018.jpg

HIBÁS VAGY, ÚGY TUDOD.

Mert hagyod. És, abba sem hagyod.

Hány keresztet kell cipelned ahhoz, hogy felismerd: ez biza embertelen teher?!,

...és mennyi kell, hogy érezd: több nem megy?... ELÉG?!

Most, egy nehéz, szorongós Telihold segít felismerni: kit-mit engedj el.

BAK TELIHOLD, RÁK havi horoszkóp 2017. július 9. ©ImolaiJudit  -  www.astrologia.hu

horhold201707090507thbako.jpg

Rák zodiákus jegyben halad a Nap, és mellette az energia planétája, a Mars. Valljuk be, mindig kockázatnak tesszük ki magunkat, ha elhagyjuk az otthonunkat. Hát még, ha maradunk...

Most nemcsak általában a lélekben, hanem a világon mindenhol hatalmi harcot vívnak az erők – van, aki komolyan lobbizik, és van, aki csendben hisztis duzzogással csinálja a cirkuszt. A Rák jegy bolygója a Hold, otthonnal és melegséggel kapcsolatos jelkép, biztonságos és szerető védelem lenne. A JÚLIUS más néven Szent Jakab hava, Nyárhó, Áldás hava, a zodiákus Rák jegyével kezdődik, és az Oroszlánnal végződik. Köszöntjük a Rejtelmes RÁK jegyet (víz elem, a Hold a bolygója), szülöttje gondoskodó és másokkal törődő melegszívű ember, szeretettel teljes és családközpontú, aki törődik az érzelmi kapcsolataival és családjával. Július második hétvégéjétől kezdődően tetőznek a feszültségek, és otthon utcán nagyvilágban mindenhol „zajlik az élet”. Jobb esetben fesztivál forgatagában veszünk részt, esetleg átalakítjuk az otthonunk, azonban számítani kell valódi konfliktusok (baleset és más összecsapások) tetőzésére is. Otthonunk elhagyása és a világ megismerése mégis felismerésekkel és saját élmény megtapasztalásokkal hívogat. Máshonnan, különböző szemszögből tekinthetünk rá a saját dolgunkra, és az egész valahogy jobban látszódik így. A Holdnal a Plutó most jócskán segít mélyre menni, jó sötétbe, ahol a rossz már nem fokozható. Igazán energikus támadást is kap szemből a Marstól, kard ki kard!, sajnos az igazság, a Jupiter sem segít. Szegény, szegény, szegény lelkem, én nyomorult tehetetlen Én.

A Rák havában, 2017. júliusában összetett feladatok állnak elénk érzelmi és otthonunkkal kapcsolatos feladatainkban, hiszen a pihenés hónapja van, mégis időszerű lehet néhány ingatlannal kapcsolatos munka is. Keressük az összhangot az energiákban, és a ház körüli tennivalók mellett azért találjuk meg a lehetőséget a lazulásra, feltöltődésre is. A lelkünkkel kapcsolatos időzítő-szerkezet, a Hold körülbelül kétnaponta váltogatja a hangulatunk mutatóját, ahogyan a zodiákus jegyeken keresztül halad az érzelmek planétája. Így válthatjuk a feladatainkat is: ami egyik nap nem megy könnyen, arra egy-két nap múlva kedvezőek lehetnek az energiák. Egészségünket főleg otthon, kis közösségekben, családban, visszahúzódással ápolhatjuk. Ha nem vagyunk szeretettel teljes környezetben, akkor az a gyomrunkra, pajzsmirigyre, nőgyógyászati területekre, nyirokpályára gyakorol diszharmonikus hatást. A megpihenés nyári napjaiban segíthetjük a békéhez való visszatalálást, ha illatos zsályából készült teát fogyasztunk, és cickafark-csalán keverékből is fogyaszthatunk főzetet. A július 8-9-i Bak Telihold napokon gyűjthetünk is házi orvosságnak valókat, lándzsás útifüvet tehetünk el méz-ágyban, szárítsunk virágokat és füveket. Az emésztésünk regenerálásában főtt burgonya, dinnye, lédús gyümölcsök fogyasztása segíthet. Nagyon sok feladat várhat ránk a kertben, a locsolás és a kártevők elleni védelem napi feladat. Ha szeretjük a házi ízeket, akkor most van az ideje a befőzésnek is, amihez régi bevált módszer a teljes család összegyűjtése és a közös munka alatt lelkileg is összemelegedik a család, amiből a barátainkat se hagyjuk ki.

HA VALAMI NEM TETSZIK - ÍGY VÁLTOZTATHATSZ A SZEMLÉLETEDEN ÉS AZ ÉLETEDEN:

Ne légy maszületett bárány! Mert, mire juthatsz?... íme a tanmese:

   A FARKAS ÉS A BÁRÁNY

   Megszomjazott a bari, kiment a patakra,

   Hát egy ordas farkas is akkor tévedt arra.

   Lejjebb ivott a bárány, a farkas meg följebb,

   mégis szörnyű ordasa a bárányra förmedt:

   „Hogy mered a vizemet zavarni, te hitvány?”

   „Megbocsásson, farkas úr, de hogyan is bírnám –

   szólt a bárány csendesen –, hisz kelmed áll feljebb.”

   „Szemtelen! Hát illik így velem feleselned?

   Most már látom: tavaly is te gyaláztál.” – „Kérem,

   farkas uram, de tavaly én még nem is éltem.”

   „Nem éltél még? Akkor a bátyád volt!” – „A bátyám?

   Nincs is bátyám.” – „Rokonod volt akkor, te bárány!

   Különben is, kár a szó. Bántott, aki bántott:

   kutya, pásztor, egyre megy; én most bosszút állok!”

   Azzal magát a szegény bárányra vetette;

   széttépte s megette.

   (La Fontaine, Rónay György feldolgozása)

MEDDIG MAGYARÁZKODOL?

Szenvedned kell? Csak, ha úgy akarod. Sorsunk bizonyos része elrendeltetett (predesztinált), azonban a felnőtt kor többször elkezdődik, ha a másat, jobbat akarod. Főleg, ha túl vagy az első Szaturnuszi Tanziton (idősebb és tapasztaltabb vagy, mint 29. év). És minden más Szaturnuszi Időben – például most, amikor a Szaturnusz zodiákus jegyében jár a Telihold -, Szabad Akaratodból mérleget vonhatsz, számvetést készíthetsz. Minden nap, minden pillanat egy új kezdet lehetősége, újrakezdheted a megélnivalókat. Biztos, hogy arányban áll a nehézség a fejlődéssel? Annyi gyümölcsöt kapsz vissza igazságosan a sorstól, amennyit hajladozol, fáradozol, alázkodol? MOST, ha úgy érzed, hogy ELÉG, véget vethetsz halogatásoknak, kimondatlan erezéves cipekedéseknek, hetedíziglen hurcolt nehéz karmának. Tedd le. Egyszerűen mint egy batyut, ami már nem kell. Rakd le, ami kellemetlen, zárd le, ami bánt, ne keresd, aki mérgez. Ne törődj vele. Ne sajnáld. Ne emlékezz. Ne gondoskodj. Ne bánd. Ne felelj. Ne válaszolj. NEM A TE TERHED. Nem vagy felelős. Nem Te csináltad a bajt, miért vinnéd el a világ bánatát? Teher nélkül, hamar állj hamar odább. Igen, akár felvállalhatod az önállóságot, egyedül. Jobb, mint valakivel – nagyon nagyon rossz úton.

Persze, halogathatsz még. Nagyszerű időhúzás készíteni vagy kérni egy elemzést, meddig tart, nem tehetsz-e még mást, mikor lesz felmentés. Nézegetheted, hogy a Telihold melyik horoszkóp házadra (életterületedre) húzza ezt a sötét felhőt. Valahol elakadtál, beragadtál. Magyarázzuk, hol van elásva ez az átkozott karma, és nem, nem tehettél volna többet. Nem, nem tehettél volna sem mást, sem többet. Ez úgy ahogy van, nehéz. Nem szégyen beismerni, nem megy. Engedd el. Bújj el, zárkózz be és pihenj meg, egyedül - vagy más szelídekkel.

Ragyogjanak Rád a csillagok:

ImolaiJudit  Asztrológus

Telefon: (+36)209462293. További olvasnivalók:  www.astrologia.hu

Bejelentkezés: www.imolaijudit.com/Konzultáció

balatonialkonyatholddal.jpg

Pénzügyi horoszkóp 2017. A ragyogás éve. ©ImolaiJudit

Anyagilag szerencsés lehetőségek várnak!

2017-ben a ragyogás, a hatalom kimutatása, az érvényesülés lesz az emberek célja.

Minden szemlélet és döntésünk kérdése lesz, szerencse fel! A bolygók a 2016-évihez hasonlítva nem hoznak jelentős javulást a megnövekedett vágyakhoz képest…De változnak a törvények, a keretek. Nem minden arany, ami annak látszik. Fontos szemléletbeli feladat lesz a nagyzolásnak való ellenállás és a kevélység („mert megérdemlem”) leküzdése.

Tovább olvasom